2013. január 15., kedd

A közoktatásért!



Nyílt levél a közoktatási intézmények helyzetéről

Megdöbbenésünket és tiltakozásunkat fejezzük ki az iskolák visszaállamosításának következtében kialakult helyzettel kapcsolatban.

Január 1-jétől az addig önkormányzati tulajdonban lévő és önkormányzati irányítású iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) fennhatósága alá kerültek. A KIK alá rendelt és az iskolákat irányítani hivatott tankerületek hivatali szervezete nem épült ki, sok helyen a tankerületi igazgató egymagában – infrastruktúra és munkatársak nélkül – próbál megküzdeni a feladatával, nem készültek el a működési szabályzatok, nincsenek kialakítva a feladat- és hatáskörök, a felmerülő problémákat nem tudják megoldani, a kérdésekre nem tudnak válaszolni.

A tankerülethez tartozó összes iskolát egyetlen, helyismerettel nem rendelkező, egy távoli központból jelentésbekérésekkel irányítani próbáló tankerületi igazgató jogosult vezetni.

Míg az iskola mint intézmény a KIK-hez tartozik, az épület önkormányzati működtetésű maradt – tehát egy abszurd társbérlet lett az iskolából.

Az iskolák igazgatóit, akik eddig intézményeiket felelősséggel és hozzáértéssel vezették, megfosztották munkáltatói és gazdálkodási jogosítványaiktól, a központi akarat végrehajtó bábjaivá degradálták őket. Nincs lehetőségük még arra sem, hogy váratlanul adódó helyzetekben felelősséggel, megfelelő jogosítványok birtokában járhassanak el. Naponta alázzák meg őket újabb és újabb jelentések, listák és kimutatások bekérésével, teljesíthetetlen határidőkkel. Mindez a tanév kellős közepén, a félévzárás időszakában.

A kormányzat nem mérte fel erejét és lehetőségeit, de jure végrehajtotta, ám de facto nem képes végrehajtani az állami irányítás alá vételt. A régi struktúrát fölszámolták, az új még nem létezik. A helyzet irracionális.

A pedagógusok – politikai szimpátiától és világnézeti hovatartozástól függetlenül – aggódva, kirekesztettként szemlélik az erőltetett iramú, homályos tartalmú és célú átalakítást.

Oktatásunk, iskoláink, egyetemeink nemzedékek munkájával fölhalmozott nemzeti kincset képeznek.

Tiltakozunk e nemzeti örökség elherdálása ellen.

oTiltakozunk a tanárok, diákok, szülők bizonytalanságban tartása, a napi improvizációk ellen.

oTiltakozunk az ellen a gyakorlat ellen, hogy a kormányzat az érintettek bevonása, a velük való tényleges egyeztetések és tárgyalások nélkül, előkészítetlenül, még saját szakértőinek véleményét is figyelmen kívül hagyva forgatja fel az iskolák életét.

oTiltakozunk a valós helyzetet elleplező, megszépítő vagy félremagyarázó, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen.

         oKöveteljük, hogy az iskolák igazgatóinak adják vissza cselekvési lehetőségüket, hogy továbbra is felelősséggel működtethessék a rájuk bízott iskolákat.

oKöveteljük az iskola kiszámítható, nyugodt működésének biztosítását, a tanárok munkájának és szakértelmének megbecsülését, elismerését.

oKöveteljük, hogy a tankerületi igazgatók kinevezésének módja legyen nyilvános, és ezekbe a kinevezésekbe legyen beleszólása az érintett intézményeknek és vezetőiknek.

oKöveteljük, hogy a kialakult veszélyes és káros helyzet megváltoztatása érdekében haladéktalanul kezdődjenek valódi tárgyalások az igazgatókkal, a pedagógusokkal, a diákokkal, az oktatási szakemberekkel, a szülői, tanári és érdekvédelmi szervezetekkel.

Hiszünk a demokrácia erejében.

Ügyünk közös ügy.

Iskolák, tantestületek, egyetemi hallgatók, tanárok, oktatók, szülők, szakmai és érdekvédelmi szervezetek, csatlakozzatok tiltakozásunkhoz és követeléseinkhez!

Budapest, 2013. január 9.

a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium 49 pedagógusa

(csatlakozás, üzenet: http://www.peticiok.com/az_iskolak_helyzeterol)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.